Archive for the 'Sport' Category

elmaradás

October 13th, 2009 | Category: Bike, Sport

Elvagyok maradva pár bejegyzéssel… konkrétan pár versenybeszámolóval, ezeket pótolni fogom ! :)

No comments

Bükk maraton

August 09th, 2009 | Category: Bike, Sport

Az elmúlt pár évben mindenféle okok miatt nem tudtam, de 2005 után sikerült ismét eljutnom Egerbe, hogy részt vegyek a Bükk Maratonon. Annak idején a hosszú távot (105km) teljesítettem, és bár a legrosszabban sikerült maratonjaim közé tartozik, mégis sok pozitív élmény maradt bennem, többek közt a pályáról is. Idén a középtávon indultam, így a pályának csak nagyon kis százaléka egyezett meg az általam korábban teljesített hosszú távéval, illetve 4 év távlatból sok minden nem maradt meg bennem, ezért szinte teljesen új volt számomra is a pálya.
A készülődés erre a maratonra sajnos nem volt teljes. A július elején megrendezett Duna Maraton lett volna számomra alapvetően a fő maraton, de motiváció hiánya és a verseny közben történt elkajálás (rossz mennyiségű étel bevitele) miatt nem tudtam a formámat hozni. Így hát a soron következő Bükk Maratonra szerettem volna koncentrálni. Négy hét volt a két verseny között, így előre átgondolva elterveztem, mit mikor fogok csinálni a formaidőzítés miatt. Első hét szokás szerint pihenővel telt, majd az első hétvégén Danival lementünk Balatonkerülésre, pénteken mentünk, szombaton körbetekertük, vasárnap visszamentünk Tatára. 110-220-110km így sorjában. Sajnálatos módon az első nap valamilyen sérülést szenvedtek az izmaim vagy a csonthártya, talán megfáztak, és pihentetés helyett a másik két napot fájós lábbal teljesítettem, túlterheltem. Ennek az lett a következménye, hogy a három hetes felkészülési időszak első hete ismét pihenővel kellett, hogy teljen. A második hétvégén próbára tettem a lábamat, de egy rossz mozdulatnál a fájdalom újra előjött a bal lábamban. Ezzel sajnos világossá vált számomra, hogy a probléma nagyobb, ezért a versenyig hátralévő 2 hét teljes kerekezés megvonással járt. Minden nap fásli, térdszorító, izomlazító, gyulladáscsökkentő krémekkel kezeltem a lábam, és még gyógyfürdőben is jártam :). Szóval röviden úgy is lehet fogalmazni, hogy jól rápihentem a Bükk Maratonra.
Nagyon sokat gondolkodtam, hogy mitévő legyek, nehogy maradandó sérülést szerezzek, ugyanis a szeptemberi 24 órás versenyre top formámat kell hozni. Így hát elhatároztam, hogy ugyan rajthoz állok, de semmiképpen nem terhelem túl a lábam, tehát “visszafogottan” fogok versenyezni.imi_bukk_maraton_2009_neoneff
Jó meleg hétvégét sikerült kifogni, szerencsére. Kellett már egy olyan verseny, ahol nincs sok sár a pályán, cserébe porzott is rendesen! Na de ne szaladjunk ennyire előre :) Kollégiumban töltöttük Judittal, barátnőmmel az éjszakát, tehát tudtam, hogy reggel 6-7 km-t kell megtennem a rajt helyszínéig, mely jól is jött, hiszen kicsit be is tudtam melegíteni a lábaimat. Készülődés közben jó sok izomlazító krémet és jégzselét kentem a térdemre és környékére, hogy az esetleges fájdalomérzetet tompítsam. Rajthoz sem siettem túlságosan, hiszen tudtam, hogy nem fogom nagyon nyomni a tempót.
Miután elengedtek minket, a mezőny eleje szokásos iramban megindult a nagy meleg és a 12 km-en keresztül emelkedő út ellenére. Elég jól éreztem magam az első egy-kétszáz méteren és rá is álltam a feltörekvő ütemben haladó Eisenkrammer Károlyra. 190-es pulzust kellett ehhez már a legelején hoznom, és amint ezt konstatáltam vissza is vettem a tempóból, igaz ekkor már alig 50-60 sporttárs volt csak előttem. Szóval sikerült az élmezőnyig húzatni magamat. Összesítettben 523 férfi közül 117; kategóriában 43. helyen értem célba, ami teljesen jó eredmény.
A pálya eszméletlen módon poros, száraz, meleg és ebből következően nagyon gyors volt, mely sok veszélyt rejt magában a nagyobb átlagsebesség miatt, de szerencsére közülünk senkinek nem esett komolyabb baja.
A verseny egyik különlegessége volt számomra, hogy a megszokott sporttársakon kívül ‘új ismerősökkel’ együtt teljesítettem az 57km-es középtávot. Wáberer György, Czakó Géza, Marján Miklós, és Lajkó Ferenc első mountainbike-os megmérettetésükön vettek részt, kivétel Gáldi Zoltán kolléga akinek már van MTB versenytapasztalata. Mikor tudomást szereztem arról, hogy egy kisebb fajta Waberer’s team indul, fülig ért a szám, hiszen dolgozói szempontból nem kis beosztású kollégákról van szó. A verseny előtt másfél héttel mérhetetlen büszkeség töltött el akkor is, amikor Wáberer úr es Czakó Géza versenytapasztalataimról kérdeztek és hallgattak figyelmesen. Így a rajtvonalnál mint ‘új ismerősök’ találkoztunk.
A Mátra Maratont kihagyom, anyagiak és egyéb körülmények miatt. Elsődlegesen a soron következő verseny, 24 órás a legfontosabb számomra. Az erre való felkészülést ütemezett edzéstervvel végzem. Nem kell maraton utáni pihenőre figyelni, vagy számolni bármilyen maraton közben szerezhető sérüléssel, mert a Mátra és a 24 órás közötti két hét kevés lenne bármilyen .

No comments

10h SOLO mtb race

June 10th, 2009 | Category: Bike, Sport

p6063116Egyik legjobban várt idei versenyemre nyugodt szívvel indultam el, ugyanis előtte 2 nappal sikerült befejeznem a vizsgákat. Lehetett volna mondjuk egy héttel korábban, és akkor a készülés is más, de nem vagyok telhetetlen :)
Szóval ide Dani kísért el, sátorral mentünk és nagy batyuval. Pár óra vonatozás és 1,5 km tekerés után viszonylag könnyen odataláltunk a verseny helyszínére, a Holdfényligetbe. Ez egy kalandpark, Szombathelytől északra, Gyöngyösfalun. Még aznap  kimentünk 1-2 körre sátorállítás után. Érdemes volt, ugyanis egyes szakaszokon tuti meglepődtem volna elsőre élesben.
Túl sok reményt nem fűztem a helyezésemhez, tudván, hogy összesen csak 12-en neveztünk egyéniben, illetve ezt a versenyt amolyan képességfelmérőnek szántam. A pálya egy XC pályához volt hasonlítható, csak annál rövidebb, 2,6 km, csiki-csukis, gyors-lejtőzős, murvás-mászós, kb. 1 méter sík talaj nélkül, pontosabban ahol nem volt emelkedő, se lejtő, ott sűrűn váltották egymást a kanyarok a fák között. Az időjárás kegyes volt hozzánk, eső nem esett, sütött a nap, barnítva csodás idomainkat :), vagy a napsütötte körök alatt összevizezett mezt fújta át a szél, nem is kicsit. Leggyorsabbak 6-8 perc, én 7-12 perc közötti időket mentem átlagosan. 3 óra tekerés után volt az első holtpontom, melyet több-kevesebb sikerrel sikerült átvészelnem, UGYE DANIKA ? (Dani ezúttal sajnos nem tekert velem, hanem segítőként jött el) A kevesebb siker miértje a frissítő gél és ital elmaradása volt. Szóval az ezt követő 2 óra volt az egyik legnehezebb számomra, regenerálódnom kellett a pályán, úgy, hogy közben tekerek. p6063216Ez azért volt különösen nehéz, mert ezeket a pillanatokat nem a 3. órában szerettem volna átélni, hanem kb a 7-8.-ban. Ekkor az 5. helyről visszacsúsztam a 9. helyre. Innentől folyamatosan arra fókuszáltam, hogy meg fogom tudni csinálni a versenyt. A köridőkön is látszott a hangulatom és a fizikumom javulása, de ez sajnos csak a korábban várt 7-8. óráig tartott, akkortól ugyanis iszonytató módon elkezdett fájni a fejem. Feltehetően kicsit dehidratálódtam. Nagyon erős elhatározás volt bennem, hogy gyógyszer beszedése nélkül -ugyanis az tompítja az agyat-, végigcsinálom a könnyűnek nem nevezhető maratont.
Minden porcikámat igénybe vette ez a verseny, hihetetlen pszichés munka kellett a végéig fejfájás mellett. Nagyon sokat segített, hogy Dani drukkolt, majdnem minden körben biztató szavakkal látott el a felső frissítő pontnál, amikor nem volt ott, a KTM Team-es Kakas Laci szavaival élve, a “vízitündér” lányok bíztattak tovahaladásra, és adták kulacsomba ( és persze az arcomba, ami elég frissítően hatott :-) ) az újabb és újabb adag hideg vizet.
Technikai oldalról a KTM Score-om tökéletesen muzsikált, a Hajdú Csabi által megelőlegezett XT tárcsafék is jól végezte a dolgát. Az XC-s meredek mászásokra beállított kormány azért ilyen hosszú távon nem bizonyult kényelmesnek, vagy csak a vállaim edzetlenek? Ki tudja, a 24 óráson majd kiderül.
Összesen kb 9,5 órát tölthettem nyeregben, ami 60 kör teljesítésére volt elég (3000 méter szint, 160 km - megadott pálya adatok, nem volt órám). A 12-ből 7. helyen zártam, mely szégyenre okot nem ad, ugyanis jóval tapasztaltabb kerekes társak végeztek előttem, nem is olyan sok kör különbséggel :) Jövőre vigyázzatok Velem! Jövök :))))

No comments

Május 31. - Szilvásvárad maraton

June 01st, 2009 | Category: Bike, Sport

1 héttel a bizakodásra okot adó Bakony maraton után már nagyon vártam a Szilvásváradon rendezendő versenyt. Tavaly sajnos nem sikerült kiélnem magam a pályán :) Ezt idén bepótolhattam. Meglehetősen. A verseny előtti napokban, és az azt megelőző éjszaka is esett az eső, még a verseny reggelén sem hagyta abba. Optimizmusom jelzi, hogy száraz pályához passzoló Continental Race King 2.0 gumiköpenyek voltak a Score-on. Ennek ellenére azért, előre gondolván, vittem magammal a nagy tatyómban két inkább sárra alkalmatos köpenyt, Hutchinson Spider-eket 1,85 méretben. Reggel rajthoz készülődés közben ki is cseréltem a kerekeim koptatóit ezekre :) Feltehetően mikor a hátsó kereket tettem a helyére, sikerült a megkopott Avid BB7 fékbetéteket széttartó rugót elhajlítanom, erre közvetlen a rajtnál jöttem rá (kattogott a hátsó tárcsa). A hang sajnos ismerős volt, ugyanis 2003 óta használok Avid bowdenes tárcsaféket. Ekkor átfutott rajtam, a “TE ÖKÖR” gondolat. Persze, sáros versenyre tessék elmenni kopott fékbetétekkel, úgy kell nekem, gondoltam magamban, ha már egyszer idáig eljöttem, vissza ugyan nem fordulok ! Szóval “hogyan fogok én megállni ?!” gondolatokkal mély levegőt vettem és vártam a ‘FIRE’-t, közben Judithomnak jeleztem, hogy nincs fékem, (legalábbis tudtam, hogy az első lejtő után nem lesz az a maradék sem) hogy imádkozzon értem:). Sajnos jóslat beigazolódott, kénytelen voltam elengedni magam mellett a legelső lefelék egyikén a női versenytársakat, nem lenézésből mondom ezt -tényleg minden elismerésem-, hanem egyszerűen nem tudtam iramot menni, nem is próbáltam dinamikusan fékezni. Tulajdonképpen a 73km-es maratonból 50km-t csak első fékkel, a maradék 20-at pedig fékek nélkül tettem meg, pontosabban a fékfelületet tartó réz bakokkal húztam a tárcsát, bár a hátsó fék esetében már a munkahenger is kárt szenvedetett, konkrétan a tárcsa szabályosan bemarta magát a munkahengerbe (képeket később). Mindezek mellett meg kellett küzdeni a zord időjárással, szó szerint zord. Végig eső, legmelegebb 10, leghidegebb Bánkúton 4, azaz négy fok volt, esővel, felhővel tarkított erdei utakkal. dscn1396A rövid öltözéket nem éreztem túlzásnak, ugyanis az izzasztóbb mászásoknál kimondottam jól jött a gyors száradás, persze ezek sokáig nem tartottak, bizonyítja ezt az, hogy így is sikerült 320 beérkezőből 86 helyen végeznem.

Köszönettel tartozom Palinak és Gyulának a célbaérkezésemkor kezembe nyomott forró teáért, mely átvitt értelemben is, de “életet mentett”, és köszönet Judithomnak képekért, a helyszíni drukkolásért és segítségért.

No comments

FeeL the r!de

May 26th, 2009 | Category: Bike, Sport

cuha_patak_imi_01

2009.05.24. - Cuha patak völgye, Vinye (Bakony)
Pannon maraton

No comments

Szilvásvárad maraton

May 25th, 2009 | Category: Bike, Sport

Hétvégén irány Szilvásvárad :)
70km, 1700m szint
70km_1700m_szint_szilvasvarad

szint

large_43092115905

No comments

Első eredmény

May 25th, 2009 | Category: Bike, Sport

pannon_maraton_ktm_score_k22_blogBakony - Pannon maraton középtávján 53km-es távon abszolút 44., férfi felnőtt kategóriában pedig a bizakodásra okot adó 14. helyet értem el, kb. félórát kapva csak az első helyezettől, ez igen jó eredmény tőlem, elég ha az átlagsebességem nézzük ami (ha a pálya 53 km-e igaz), akkor 21km/h felett van kicsivel, pedig az eddigi átlagaim jelentősen ezen sebesség alatt maradtak eddig .

A Score-om tökéletesen muzsikált, pontosabban a verseny utáni tisztogatás közben megtaláltam a hátsó váltó miért is vált irdatlan rossz mópannon_maraton_ktm_score_blogdon felső három fokozatban, ezt a hibát (bowden meg van törve) javítom mikor újra Tatán leszek. A hátsó váltó pontatlanságán kívül a verseny utolsó száz méterein okozott még problémát a hobbi szintű SPD pedál és az agyonhajszolt Gaerne SPD cipő. A pedálból többször is kitéptem lábam, pedig a pedál 3/4 erősségre van állítva, és kb fél éves a stoplival együtt. A cipellő pedig szimplán elkopott, a sarkam már nem nagyon tartotta mikor tolni kellett, és a Cuha patakon történő átkelésnél a víz ereje szó szerint kinyitotta a tépőzárakat - hozzátartozik, hogy kb. 40 km/h környékén sikerült vizet érni ez esetben :) Az verseny előtt kb. 30 km-t mentem a Continental Race King 2.0 külsőkkel, szerencsére a versenyen sem okoztak csalódást, bár az eddigi külsőimhez képest más volt az irányíthatósága, de kiváló tempóban sikerült abszolválni a gyors földes és murvás kanyarokat egyaránt.

Pályáról semmi különösebbet nem írnék, jó volt, arányban voltak a különböző útfelületek, a Bikemagos fórumozókkal ellentétben, azért én azt mondom az 53 km-hez elég volt a szint, tény nem a legkeményebb dombokat kellett legyőzni.

Mindenesetre köszönöm Judithomnak a segítséget, fotókat és drukkolást, Anyumnak az autós helyszínre jutást és a segítés másik oldalát, továbbá köszi mindenkinek aki gondolt rám a verseny ideje alatt.
Illetve gratula szervezőknek, a pályakijelölés és a pályán tartózkodó irányítók munkája kiváló volt, köszönjük!

pannon_bakony_maraton_2009_53km_szint

No comments

My Bike and the first race

May 23rd, 2009 | Category: Bike, Sport

Holnap drukkoljatok, idei első verseny, versenynaptárban látható Bakony maraton Magyar XCM sorozat első állomása, középtáv.

Bicóm elég jól összeállt:

  • KTM Score RC 3.0
  • Manitou R7 Super Remote Lockout
  • Shimano XT Hollowtech II hajtómű
  • Shimano XT Shadow hátsóváltó
  • Shimano LX elsőváltó
  • Shimano XTR lánc
  • Alligator + Shimano bowdenek + házak
  • Avid BB7 tárcsafék + Shimano CenterLock-os tárcsák
  • Mavic 317 disc-es felnik
  • DT küllőanya + küllő
  • Shimano XT CenterLock 2009 agyak
  • SRAM Rapidfire váltókarok
  • Avid fékkkarok
  • Syncros nyeregcső + WTB nyereg
  • Ritchey PRO kormány
  • Ritchey WCS fejcsapágy
No comments

A kerékpár helyes beállítása

May 21st, 2009 | Category: Bike, Sport

A kerékpár helyes beállítása

A kerékpár beállításánál négy szempontot vegyünk figyelembe:

  • biztonság (a kerékpár biztonságosan kezelhető legyen),
  • kényelem (ne legyen túl kényelmetlen, ne vonják el kellemetlen érzések a figyelmet)
  • biomechanika(a leghatékonyabb legyen a munkavégzés)
  • aerodinamika (a legkisebb legyen a légellenállás)!

Ennek a négy szempontnak a figyelembevételével kell fokozatosan és tervszerűen kialakítani a megfelelő pozíciót a kerékpáron.

A gyakorlás kezdeti szakaszában a biztonság és a kényelem az elsődleges szempont, a másik két tényező megvalósítására fokozatosan térjünk rá!

Nyeregbeállítás:
A nyereg tetejének nagyjából ví­zszintesnek kell lennie. (ví­zmértékkel vagy vonalzó segí­tségével ellenőrizzük)!
Lehet az orra kissé magasabban, vagy alacsonyabban, de nagy szögbeli eltéréseket mindenképpen el kell kerülni. (általános tapasztalat szerint a ví­zszintes helyzet a legmegfelelőbb) Ha túl magasan van az eleje, akkor nagyobb nyomás hat a ülőcsontok közötti puha szövetre. Ha előre lejt a nyereg, akkor nem is ülünk rajta, hanem előre csúszunk és í­gy a súlyunk nagy része a vállunkra, karunkra és csuklónkra nehezedik.

Az ülés magassága:
A pedált fordítsuk alsó („6 óra”) állásba! Üljön fel a nyeregbe, a sarkát tegye a pedálra! Úgy állítsuk be a magasságot, hogy enyhén nyújtott állapotba kerüljön az alsó végtag! A legtöbb esetben megfelelő ez a módszer, a cipőtalp vastagsága miatt azonban előfordulhatnak eltérések, ezért helyezze lábát a klipszbe, és hajtson hátrafelé vagy vegyük le a láncot, ez esetben előre (az első lábujjtő a pedáltengely közepe felett legyen)!

A kormány-nyereg távolsága:
Mivel a törzsünk, illetve karjaink hossza is egyénenként változik, a kormány beállitására is ügyelni kell. Egyszerű de bevált módszer: a nyeregorrhoz támasztjuk a könyökünket, és ví­zszintes alkar esetén az ujjaknak éppen el kell érniük a kormányt. Természetesen itt is lehetnek egyéni eltérések, amit figyelembe kell venni.
A pontosabb beállí­tási módszer a következő:
Fordí­tsuk a hajtókart ví­zszintes (3 óra) állásba! Ezután az elöl lévő láb térdkalácsához szorítsunk egy fonalat, amelynek a végére nehezéket kötöttünk! A fonal a pedáltengely közepén haladjon át! Ha eltérést látunk, állítsuk a nyerget előre vagy hátra!
Ha kormány eléréséhez túlságosan ki kell nyúlni a kerékpáron, vagy össze kell zsugorodni pedálozás közben, akkor a kormányfej rövidebbre, vagy hosszabbra cserélésével, esetleg a váz kisebbre vagy nagyobbra cserélésével lehet állí­tásokat végezni.
A beállí­tást nem kell véglegesnek tekinteni, a kerékpározás során még finomí­thatunk rajta. Lehetőleg gyakran állí­tsunk keveset (2-3 mm-t), í­gy követve testünk visszajelzéseit, mivel az érzékeny térdűeknél térdbántalmak léphetnek fel, ha alacsonyan ülnek, vagy ha minden átmenet nélkül nagyot állí­tunk a nyereg pozí­cióján.
Amennyiben a térd izületi vagy porc bántalmakban szenved a kerékpáros, a nyerget állí­tsuk olyan magasra, amennyire csak lehet (ne romoljon a kerékpáros biztonság), és mérsékelt ellenállással, könnyű intenzitással kerékpároztassuk, mert ez javí­that a térd állapotán.

Amennyiben nagyon gyakorlatlan a kerékpáros, akkor lehet jóval alacsonyabbra állí­tani a nyerget az optimálisnál, hogy biztonságban érezze magát, majd fokozatosan emeljük a helyes magasságba!

Kormánymagasság:
A nyereg beállí­tását követően kerüljön rá sor!A kormánymagasságot ne a rutinos versenyzőkéhez viszonyítva állítsuk be, mert ilyenkor azt tapasztalhatjuk, hogy a kezdő kerékpáros szinte állandóan középen fogja a kormányt. Hasonló a helyzet akkor is, ha hosszú a kormányszár (kormánypipa, stucni).
Ez balesetveszélyes, mert nincs a keze fékközelben, másrészt hibás beidegződés rögzül.
Fokozatosan szoktassuk hozzá magunkat a megfelelő kormánymagassághoz, ne siettessük túlzottan!
Vegyük figyelembe a visszajelzéseit! Amennyiben gyakran fáj a nyaka, háta illetve szinte soha nem fogja az alsó hajlatban a kormányt, (országúti verseny kerékpárnál) akkor még korai lejjebb állí­tani azt!

Végül szólnunk kell azokról a legfontosabb alkatrészekről ami a kerékpározásunkat komfortossá, megfelelően hatékonnyá és biztonságossá teszi:

Váz:
A következő egyszerű táblázat segí­t a vázméret kiválasztásában. (A belső lábméret: kb. 10 cm-es terpeszben, mezí­tláb a talajtól a gátig mért távolság. Ezt 0.65-tel szorozva megkapjuk a megfelelő vázméretet. A váz mérete: az üléscső hossza a középcsapágy középpontjától a felső- és az üléscső találkozásának középpontjáig mért távolság.

Táblázat a vázméret kiválasztásához

Belső lábméret vázméret (cm / hüvelyk)
72-75…….. 47-49 / 18-19
75-78…….. 49-51 / 19-20
79-82…….. 51-53 / 20-21
83-86…….. 54-56 / 21-22
87-90…….. 57-59 / 22-23
91-94…….. 56-61 / 23-24
Az értékek cm-ben vannak megadva, a /-jel után hüvelykben.

Kormány:
Szélessége a vállszélességhez igazodjon! A országúti kormánynál a hajlí­tás ne legyen nagy, vegyük figyelembe a kéz méretét! Az egyenes (mtb, trekking) kormány se legyen túl keskeny, mert instabillá válik a kormányzás és összeszorí­tja a mellkast, ami nehezebb légzést von maga után

Fékkar:
Országúti kormánynál alul fogva a középső ujj utolsó percével biztonságosan lehessen behúzni. A fék rugója ne legyen túl erős.
Egyenes kormánynál a fékkar ne álljon annyira magasan, hogy a fékezéskor a csuklót hátra kelljen feszí­teni ahhoz hogy a kart elérjük. Ne legyen mélyen sem mert akkor a testünknek is előre kell mozdulnia a hatékony fékezés eléréséhez. Az optimális kar beállí­tás, ha kényelmes (szabályos) kormány fogás közben az ujjainkat előrenyújtva, úgy érjük el a fékkart, hogy a tenyerünk nem mozdul el a kormányon.

Nyereg:
Megválasztásánál az ülőgumók közti távolság fontos szempont. Ennek meg kell egyeznie az ülőcsontok közti távolsággal. Ha a nyereg túl keskeny, a csontok lógnak a két oldalán, és a köztes, érzékeny puha szövetek tartják a testsúly jelentős részét. Ha túl széles, akkor egészen biztos, hogy hosszabb utakon, meleg időben kidörzsöli a belső combot. Mindemellett, a leggyakoribb panaszok nem a rossz szélesség miatt lépnek fel, hanem a nyerget pontosabban kell beállí­tani a kerékpáron. Ha kényelmetlennek érzi a nyerget, az első reakció, hogy puhábbra cserélje le. Ez általában tévedés. A puha nyereg csak nagyon rövid, pár kilométeres utakon lehet kényelmes. Nem beszélve arról, hogy a belső combot épp az ilyen puha nyergek dörzsölhetik ki. Mint ahogy a legpuhább ágymatrac nem a legkényelmesebb alvó alkalmatosság, a legpuhább nyereg sem a legkényelmesebb a kerékpáron.
Ne siesse el a nyereg lecserélését először ki­sérletezzen!

_________

forrás: http://www.vkse.hu/?q=node/159/

No comments

Rajtszámok .)

May 04th, 2009 | Category: Bike, Sport

- Bakony Maraton K22
- Szilvásvárad Maraton K307
- Crosskovácsi 1509
- Duna Maraton K324
- Bükk Maraton K337
- Mátra Maraton K335

No comments

Next Page »