Az elmúlt pár évben mindenféle okok miatt nem tudtam, de 2005 után sikerült ismét eljutnom Egerbe, hogy részt vegyek a Bükk Maratonon. Annak idején a hosszú távot (105km) teljesítettem, és bár a legrosszabban sikerült maratonjaim közé tartozik, mégis sok pozitív élmény maradt bennem, többek közt a pályáról is. Idén a középtávon indultam, így a pályának csak nagyon kis százaléka egyezett meg az általam korábban teljesített hosszú távéval, illetve 4 év távlatból sok minden nem maradt meg bennem, ezért szinte teljesen új volt számomra is a pálya.
A készülődés erre a maratonra sajnos nem volt teljes. A július elején megrendezett Duna Maraton lett volna számomra alapvetően a fő maraton, de motiváció hiánya és a verseny közben történt elkajálás (rossz mennyiségű étel bevitele) miatt nem tudtam a formámat hozni. Így hát a soron következő Bükk Maratonra szerettem volna koncentrálni. Négy hét volt a két verseny között, így előre átgondolva elterveztem, mit mikor fogok csinálni a formaidőzítés miatt. Első hét szokás szerint pihenővel telt, majd az első hétvégén Danival lementünk Balatonkerülésre, pénteken mentünk, szombaton körbetekertük, vasárnap visszamentünk Tatára. 110-220-110km így sorjában. Sajnálatos módon az első nap valamilyen sérülést szenvedtek az izmaim vagy a csonthártya, talán megfáztak, és pihentetés helyett a másik két napot fájós lábbal teljesítettem, túlterheltem. Ennek az lett a következménye, hogy a három hetes felkészülési időszak első hete ismét pihenővel kellett, hogy teljen. A második hétvégén próbára tettem a lábamat, de egy rossz mozdulatnál a fájdalom újra előjött a bal lábamban. Ezzel sajnos világossá vált számomra, hogy a probléma nagyobb, ezért a versenyig hátralévő 2 hét teljes kerekezés megvonással járt. Minden nap fásli, térdszorító, izomlazító, gyulladáscsökkentő krémekkel kezeltem a lábam, és még gyógyfürdőben is jártam :). Szóval röviden úgy is lehet fogalmazni, hogy jól rápihentem a Bükk Maratonra.
Nagyon sokat gondolkodtam, hogy mitévő legyek, nehogy maradandó sérülést szerezzek, ugyanis a szeptemberi 24 órás versenyre top formámat kell hozni. Így hát elhatároztam, hogy ugyan rajthoz állok, de semmiképpen nem terhelem túl a lábam, tehát “visszafogottan” fogok versenyezni.
Jó meleg hétvégét sikerült kifogni, szerencsére. Kellett már egy olyan verseny, ahol nincs sok sár a pályán, cserébe porzott is rendesen! Na de ne szaladjunk ennyire előre :) Kollégiumban töltöttük Judittal, barátnőmmel az éjszakát, tehát tudtam, hogy reggel 6-7 km-t kell megtennem a rajt helyszínéig, mely jól is jött, hiszen kicsit be is tudtam melegíteni a lábaimat. Készülődés közben jó sok izomlazító krémet és jégzselét kentem a térdemre és környékére, hogy az esetleges fájdalomérzetet tompítsam. Rajthoz sem siettem túlságosan, hiszen tudtam, hogy nem fogom nagyon nyomni a tempót.
Miután elengedtek minket, a mezőny eleje szokásos iramban megindult a nagy meleg és a 12 km-en keresztül emelkedő út ellenére. Elég jól éreztem magam az első egy-kétszáz méteren és rá is álltam a feltörekvő ütemben haladó Eisenkrammer Károlyra. 190-es pulzust kellett ehhez már a legelején hoznom, és amint ezt konstatáltam vissza is vettem a tempóból, igaz ekkor már alig 50-60 sporttárs volt csak előttem. Szóval sikerült az élmezőnyig húzatni magamat. Összesítettben 523 férfi közül 117; kategóriában 43. helyen értem célba, ami teljesen jó eredmény.
A pálya eszméletlen módon poros, száraz, meleg és ebből következően nagyon gyors volt, mely sok veszélyt rejt magában a nagyobb átlagsebesség miatt, de szerencsére közülünk senkinek nem esett komolyabb baja.
A verseny egyik különlegessége volt számomra, hogy a megszokott sporttársakon kívül ‘új ismerősökkel’ együtt teljesítettem az 57km-es középtávot. Wáberer György, Czakó Géza, Marján Miklós, és Lajkó Ferenc első mountainbike-os megmérettetésükön vettek részt, kivétel Gáldi Zoltán kolléga akinek már van MTB versenytapasztalata. Mikor tudomást szereztem arról, hogy egy kisebb fajta Waberer’s team indul, fülig ért a szám, hiszen dolgozói szempontból nem kis beosztású kollégákról van szó. A verseny előtt másfél héttel mérhetetlen büszkeség töltött el akkor is, amikor Wáberer úr es Czakó Géza versenytapasztalataimról kérdeztek és hallgattak figyelmesen. Így a rajtvonalnál mint ‘új ismerősök’ találkoztunk.
A Mátra Maratont kihagyom, anyagiak és egyéb körülmények miatt. Elsődlegesen a soron következő verseny, 24 órás a legfontosabb számomra. Az erre való felkészülést ütemezett edzéstervvel végzem. Nem kell maraton utáni pihenőre figyelni, vagy számolni bármilyen maraton közben szerezhető sérüléssel, mert a Mátra és a 24 órás közötti két hét kevés lenne bármilyen .