Egyik legjobban várt idei versenyemre nyugodt szívvel indultam el, ugyanis előtte 2 nappal sikerült befejeznem a vizsgákat. Lehetett volna mondjuk egy héttel korábban, és akkor a készülés is más, de nem vagyok telhetetlen :)
Szóval ide Dani kísért el, sátorral mentünk és nagy batyuval. Pár óra vonatozás és 1,5 km tekerés után viszonylag könnyen odataláltunk a verseny helyszínére, a Holdfényligetbe. Ez egy kalandpark, Szombathelytől északra, Gyöngyösfalun. Még aznap  kimentünk 1-2 körre sátorállítás után. Érdemes volt, ugyanis egyes szakaszokon tuti meglepődtem volna elsőre élesben.
Túl sok reményt nem fűztem a helyezésemhez, tudván, hogy összesen csak 12-en neveztünk egyéniben, illetve ezt a versenyt amolyan képességfelmérőnek szántam. A pálya egy XC pályához volt hasonlítható, csak annál rövidebb, 2,6 km, csiki-csukis, gyors-lejtőzős, murvás-mászós, kb. 1 méter sík talaj nélkül, pontosabban ahol nem volt emelkedő, se lejtő, ott sűrűn váltották egymást a kanyarok a fák között. Az időjárás kegyes volt hozzánk, eső nem esett, sütött a nap, barnítva csodás idomainkat :), vagy a napsütötte körök alatt összevizezett mezt fújta át a szél, nem is kicsit. Leggyorsabbak 6-8 perc, én 7-12 perc közötti időket mentem átlagosan. 3 óra tekerés után volt az első holtpontom, melyet több-kevesebb sikerrel sikerült átvészelnem, UGYE DANIKA ? (Dani ezúttal sajnos nem tekert velem, hanem segítőként jött el) A kevesebb siker miértje a frissítő gél és ital elmaradása volt. Szóval az ezt követő 2 óra volt az egyik legnehezebb számomra, regenerálódnom kellett a pályán, úgy, hogy közben tekerek. Ez azért volt különösen nehéz, mert ezeket a pillanatokat nem a 3. órában szerettem volna átélni, hanem kb a 7-8.-ban. Ekkor az 5. helyről visszacsúsztam a 9. helyre. Innentől folyamatosan arra fókuszáltam, hogy meg fogom tudni csinálni a versenyt. A köridőkön is látszott a hangulatom és a fizikumom javulása, de ez sajnos csak a korábban várt 7-8. óráig tartott, akkortól ugyanis iszonytató módon elkezdett fájni a fejem. Feltehetően kicsit dehidratálódtam. Nagyon erős elhatározás volt bennem, hogy gyógyszer beszedése nélkül -ugyanis az tompítja az agyat-, végigcsinálom a könnyűnek nem nevezhető maratont.
Minden porcikámat igénybe vette ez a verseny, hihetetlen pszichés munka kellett a végéig fejfájás mellett. Nagyon sokat segített, hogy Dani drukkolt, majdnem minden körben biztató szavakkal látott el a felső frissítő pontnál, amikor nem volt ott, a KTM Team-es Kakas Laci szavaival élve, a “vízitündér” lányok bíztattak tovahaladásra, és adták kulacsomba ( és persze az arcomba, ami elég frissítően hatott :-) ) az újabb és újabb adag hideg vizet.
Technikai oldalról a KTM Score-om tökéletesen muzsikált, a Hajdú Csabi által megelőlegezett XT tárcsafék is jól végezte a dolgát. Az XC-s meredek mászásokra beállított kormány azért ilyen hosszú távon nem bizonyult kényelmesnek, vagy csak a vállaim edzetlenek? Ki tudja, a 24 óráson majd kiderül.
Összesen kb 9,5 órát tölthettem nyeregben, ami 60 kör teljesítésére volt elég (3000 méter szint, 160 km - megadott pálya adatok, nem volt órám). A 12-ből 7. helyen zártam, mely szégyenre okot nem ad, ugyanis jóval tapasztaltabb kerekes társak végeztek előttem, nem is olyan sok kör különbséggel :) Jövőre vigyázzatok Velem! Jövök :))))

1 héttel a bizakodásra okot adó Bakony maraton után már nagyon vártam a Szilvásváradon rendezendő versenyt. Tavaly sajnos nem sikerült kiélnem magam a pályán :) Ezt idén bepótolhattam. Meglehetősen. A verseny előtti napokban, és az azt megelőző éjszaka is esett az eső, még a verseny reggelén sem hagyta abba. Optimizmusom jelzi, hogy száraz pályához passzoló Continental Race King 2.0 gumiköpenyek voltak a Score-on. Ennek ellenére azért, előre gondolván, vittem magammal a nagy tatyómban két inkább sárra alkalmatos köpenyt, Hutchinson Spider-eket 1,85 méretben. Reggel rajthoz készülődés közben ki is cseréltem a kerekeim koptatóit ezekre :) Feltehetően mikor a hátsó kereket tettem a helyére, sikerült a megkopott Avid BB7 fékbetéteket széttartó rugót elhajlítanom, erre közvetlen a rajtnál jöttem rá (kattogott a hátsó tárcsa). A hang sajnos ismerős volt, ugyanis 2003 óta használok Avid bowdenes tárcsaféket. Ekkor átfutott rajtam, a “TE ÖKÖR” gondolat. Persze, sáros versenyre tessék elmenni kopott fékbetétekkel, úgy kell nekem, gondoltam magamban, ha már egyszer idáig eljöttem, vissza ugyan nem fordulok ! Szóval “hogyan fogok én megállni ?!” gondolatokkal mély levegőt vettem és vártam a ‘FIRE’-t, közben Judithomnak jeleztem, hogy nincs fékem, (legalábbis tudtam, hogy az első lejtő után nem lesz az a maradék sem) hogy imádkozzon értem:). Sajnos jóslat beigazolódott, kénytelen voltam elengedni magam mellett a legelső lefelék egyikén a női versenytársakat, nem lenézésből mondom ezt -tényleg minden elismerésem-, hanem egyszerűen nem tudtam iramot menni, nem is próbáltam dinamikusan fékezni. Tulajdonképpen a 73km-es maratonból 50km-t csak első fékkel, a maradék 20-at pedig fékek nélkül tettem meg, pontosabban a fékfelületet tartó réz bakokkal húztam a tárcsát, bár a hátsó fék esetében már a munkahenger is kárt szenvedetett, konkrétan a tárcsa szabályosan bemarta magát a munkahengerbe (képeket később). Mindezek mellett meg kellett küzdeni a zord időjárással, szó szerint zord. Végig eső, legmelegebb 10, leghidegebb Bánkúton 4, azaz négy fok volt, esővel, felhővel tarkított erdei utakkal. A rövid öltözéket nem éreztem túlzásnak, ugyanis az izzasztóbb mászásoknál kimondottam jól jött a gyors száradás, persze ezek sokáig nem tartottak, bizonyítja ezt az, hogy így is sikerült 320 beérkezőből 86 helyen végeznem.

Köszönettel tartozom Palinak és Gyulának a célbaérkezésemkor kezembe nyomott forró teáért, mely átvitt értelemben is, de “életet mentett”, és köszönet Judithomnak képekért, a helyszíni drukkolásért és segítségért.