Archive for February, 2009
Tavasz
Babits Mihály: Ősz és tavasz között
“…olvad a hó, tavasz akar lenni.
Mit tudom én, mi szeretnék lenni!
Pehely vagyok, olvadok a hóval,
mely elfoly mint könny, elszáll mint sóhaj.
Mire a madarak visszatérnek,
szikkad a föld, híre sincs a télnek…”
No commentsEdzés - III.
Még a tavalyi 24 órás MTB verseny után tűztem ki célul azt, hogy télen kemény edzésnek vetem magam alá. Ez részben össze is jön, bár nem novembertől márciusig hanem februártól májusig van egy edzésperiódusom. A görgő beszerzése hátráltatta eddigi felkészülésemet, majd vizsgaidőszak, és egy betegség is. De mostanra már sikerült összeállítanom egy edzéstervet. Ez 12 hét összesen ! Hát igen, nem kevés, de célom, hogy végig csináljam ezzel is elsősorban erősítve magamat, illetve a napi munka mellé még egy kis rendszerességet vinni az élembe - ha már sűrűek akkor legyenek szervezettek a napjaim :).
Az edzéstervnek egy része futásból is áll, hogy a szervezetem szoktassam, a hétvégén már voltam két alkalommal futni. 1-1 tókört futottam, a tatai Öreg-tó körül. Hajdú Csabától kölcsönöztem egy pulzusmérőt, mely nélkülözhetetlen az edzés normális kivitelezéséhez. Már korábban írtam, hogy pulzusmérő nélkül min 54 max 154-es pulzust sikerült mérnem. Most pulzus mérővel igazolódni látszik az 54-es érték, de a maximummal jócskán tévedtem.
A futást sikerült mindkét alkalommal 43perc/170pulzus (7,3km-en) értékekkel teljesítenem, ami feltehetően azért magas mert nem vagyok hozzászokva egyáltalán a futáshoz. Első alkalom után nem éreztem semmi különöset, egész lazán vettem, de a mai alkalom után már van egy kis izomfájdalom. Ami szintén két dolgot jelenthet akár egyszerre, akár külön-külön; vagy elértem az anaerob küszöböm, vagy hozzá kell csak szoknom a futáshoz, vagy mindkettő. Ha elértem az anaerob küszöböm, akkor ez azt jelenti, hogy a 167-181 pulzus körül van a savasodási küszöböm, egyben a pulzusom 80-90%-s határa. Ebből pedig az következik, hogy a 100%-os maximális pulzusom megegyezik az elméleti számolással kapott (220-életkor) 195-ös értékkel. Albérletben görgőhöz jutva, fájó lábakkal bemelegítés nélkül kíváncsiságból kipróbáltam mekkora pulzussal tudok tekerni, csak úgy nekiesve… 187bpm (94%) lett a vége :) Szóval majdnem megvan az elméleti küszöb. Az elkövetkezendő napokban folyamatosan edzeni fogok, és befogok számolni arról, hogy mi a valódi pulzusmérővel mért maximumom.
KTM kerékpárok
KTM vázak és és kerékpárok nagyon jó árakon a bringaszerviz.hu-n.
KTM Score 1.0 , -2.0, -3.0, -4.0 - 210.000 Ft (VÁZ)
KTM Lycan 1.0, -2.0, -3.0, -4.0 - 210.000 Ft (VÁZ)
KTM Life - trekking kerékpársorozat
KTM gyerekkerékpárok…
www.bringaszerviz.hu
No comments