May 21

Szilvásvárad maraton - Shimano 2008 XT Shadow - update 1

» Bike «

Még 4 nap és pár óra a rajtig. Fura érzés, pedig voltam már pár versenyen, de most érzem, hogy ez nagy kihívás lesz és nem rossz, hanem jó értelemben.
Nemrég, egész pontosan vasárnap megkaptam az új előző postban is említett hátsóváltómat, Shimano 2008 XT Shadow SGS. Shadow 2008-ban bevezetett technológia több fontos újítást is hozott magával, az egyik, hogy hasonlít a sramokra a bowdenház becsatlakozási szöge egészen pontosan szinte nyílegyenesen mehet az utolsó váltóbowdenháztartó szemtől a váltóig a váltóbowdenház, másik, hogy nincs előfeszítőcsavar a becsatlakozásnál, ez a két újítás a határozott váltáshoz járul hozzá, harmadik, hogy kb 1 centivel beljebb került a kerék irányába a váltószerkezet ergo nem lóg ki annyira a váz síkjából, sokkal jobban passzol az agresszívabb kerékpározáshoz pl sziklákra vagy tuskókra is kevésbé érzékeny mivel kerékhez közelebb került, negyedik, hogy már csak 2 helyen van rúgó a váltóban, melynek előnye lehet, hogy kevesebb helyen koszolódik, ugye eddig volt egy a trapéznál, egy a kanálnál egy pedig a felrögzítő csavarnál és ezt az utóbbit elhagyták, egyszerűen a lánc felhelyezése után, a hátrahelyezett szerkezetnek és a kanálfeszítő rugónak köszönhetően áll be a váltó a megfelelő szögbe, úgy hogy megmarad a fogszámhoz történő állítás lehetősége is. Az új X alakú nyitott trapéz sokkal jobb tisztíthatósághoz is hozzájárul, illetve az egyszerűbb formája miatt a határoló csavarokhoz is úgy férünk hozzá, hogy közben látjuk azt a pontot ahol ellentámasztja a trapézt, ezáltal is elősegítve a pontos beállítását a váltónak. Ő igen… ez úgy kapcsolódik Szilvásváradhoz, hogy itt lesz a váltó éles tesztje, melyről szintén befogok számolni.

1 Comment so far

  1. RICARDO September 7th, 2010 17:52


    CheapTabletsOnline.Com. Canadian Health&Care.No prescription online pharmacy.Special Internet Prices.Best quality drugs. High quality drugs. Order pills online

    Buy:Viagra Soft Tabs.Cialis.Propecia.Super Active ED Pack.Viagra Super Active+.Maxaman.Soma.Cialis Soft Tabs.Viagra Super Force.Cialis Super Active+.VPXL.Viagra.Viagra Professional.Zithromax.Levitra.Tramadol.Cialis Professional….