Archive for April, 2008
Edzéskörnek indult tekerés - kissé ‘csavaros’ történet :)
Azért igyekszek sok idöt szakítani tekerésre a sok elfoglaltságom mellett is, így voltam ezzel erre a hétvégre is. Két pénteki munkanap volt a héten, mivel le kellett dolgozni előre a május 1 utáni pénteket április 26.-án szombaton. Ha szokásos időben érek haza akkor olyan fél 6 felé már el tudtam volna menni tekerni, de szerencsére a vezetőség engedélyt adott, arra hamarabb fejezzük be a munkát ergo hogy hamarabb hazaérjek. Tekerés szempontjából sajnos ez nem segített rajtam, mivel már a vonaton ülve láttam, hogy szürke viharfelhők gyülekeztek a Gerecse felett. Az előbb említett viharfelhőknek sajnos meg is lett az eredménye és mire a tatai vasútállosmásra értem már esett az eső. 5 előtt nem sokkal elált és elmentünk Danival egy rövid körre. A rövid kör miatt nagyon sok energia maradt bennem, ezért elhatároztam, hogy miután Judithom busza elmegy ma vasárnap négykor utána elmegyünk kicsit nagyobb és húzósabb tekerésere. Ja igen az előbb említett kis kör Tata - Vértesszőlős fel hegygerincre, azon át Tatabánya Turul emlékmű, vissza hegygerincen Vértesszőlős majd Tata ~ 30-35 km. Szóval elterveztük, hogy elmegyünk egy hosszabb körre, találtunk is egy szuper felfelét az átlagos 3-4 km helyett kb 2-2.5 km hosszú viszont arányosan meredekebben is ér fel a tetőre, és nem is a szokványos Vértesszőlősi szerpentinre hanem Tatabánya irányába a hegygerincre. Igyekszem google térképen, vagy túrista térképen jelölni az utat és akkor mindenki számára érthető lesz. Kicsit elhúztam Danitól és Attitól, majd felértünk, kb 5-7 perc különbséggel egymástól. Elindultunk lefelé és párszáz méterrel arréb Dani előttem defektet kapott. Először azt hittük, hogy megint a nagy súlya :) (bocsi Dani :):) ) és a szikla miatt, majd fejreállította a bicót, megpörgette a kereket és ezt láttuk:
A képen látható csavar átszúrta 3 helyen a belsőt, egy helyen a külsőt elég csúnyán, és ami a legdurvább és ezeken a képeken sajnos nem látszik, átszúrta magát a felnit is !!! Igen, nem rosszul fogalmaztam, átszúrta a 2-3 mm vastag alumínium felninek a gumi felé eső részét a csavar. Ezútón szeretnénk köszönetet mondani az erdészek (mivel elvileg más nem visz szerszámot erdőbe) legközelebbi rokonainak.
No commentsVista #1.1
szektor hibával elszált a particionáló program. pont. vista & xp install alatt 3 partíció volt látható de mégse lehetett egyikre se se telepíteni se kezelni őket, majd MiniPe boot-os windows klónra installált csomó disc kezelő alkalmazások közül az egyikkel sikerült a partíciókat normálisan elrendezni, ebből az állapotból:
+ primary (2Gb)
+ extended (100Gb)
- primary (100Gb)
+ primary (28Gb)
teljes hdd méret (160Gb) most mivan ?! :D
no mindegy vége a káosznak, ami kedves vista miatt alakult ki. ezekben a pillanatokban installálódik a pc-re a vista. éljen
ha még történik valami érdekes jelentkezek ezzel kapcsolatban :)
Vista #1
Egy IT cégnél vagyok alkalmazott, ahol a vezetők notebookokat használnak. Minap megkérdezte az egyik, hogy mikor kaphatná meg a PC-jét, én pedig visszakérdeztem, hogy oké, de milyen operációs rendszerrel ?! Azt tudni kell, hogy a legutóbbi IT beszerzésekkor Vista Business preinstallos PC-k érkeztek. Kis ‘csata’ után a Vista mellett döntött.
Elkeztem az installt, kb. 1 óra alatt leszedtem a sok gyártó által felinstallált idióta programot, majd elérkeztünk ahhoz a részhez, hogy felezzük meg a HDD területét :) Szabad terület 137 giga lemezkezelő szerint mikor zsugorítani szerettem volna 12 giga volt, ez pedig ahhoz vezetett, hogy képtelen voltam értelmes arányban megfelezni és 2 partíciót készíteni belőle a beépített lemezekezelő segítségével. Most amikor írom ezeket a sorokat éppen Acronis disk kezelője fut… végeredményről beszámolok.
üdv
No commentsBike first post
kézi szerkesztés
No comments


